Az Év Felelős Foglalkoztatója konferencián a UCC

Az Év Felelős Foglalkoztatója konferencián a UCC

A United Call Centers több mint 20 éves tevékenysége során mindig kiemelten szem előtt tartotta munkavállalói támogatását, munkavégzésük megkönnyítését és a mindennapok legapróbb lehetőségeinek kamatoztatását. Hiszünk abban, hogy a felelős foglalkoztatás és a társadalmi felelősségvállalás jegyében kialakított szemléletünkkel hozzájárulhatunk munkavállalóink fejlődéséhez és a minőségi munkahely megteremtéséhez.

Idén az OFA Nonprofit Kft. negyedik alkalommal hirdette meg „Az Év Felelős Foglalkoztatója” pályázatot, amelyben a korábbi évekhez hasonlóan idén is Magyarország azon munkáltatóit keresték, akik az emberi erőforrást kezelik vállalatuk legfontosabb értékeként. A 2018-as évben a UCC aranyfokozatú minősítésben részesült a pályázat elbírálásakor, I. helyezettként a középvállalkozások kategóriában, amely megerősített minket abban, hogy igenis érdemes az ötleteket cselekvésekre váltani a társadalmi felelősség érdekében.

A tavalyi cím elnyerése után meghívást kaptunk az idén megrendezésre kerülő Az Év Felelős Foglalkoztatója 2019 Díjátadó és Szakmai Konferencia eredményhirdetésre és az azt követő kerekasztal beszélgetésre. A kerekasztal beszélgetésen Kozma Richárd, a United Call Centers Ügyvezető igazgatója számolt be jövőbeni terveinkről, valamint azon fejlesztéseinkről, amelyek a cím elnyerése óta szerveződtek a UCC-nél. Ilyen többek között a díjmentesen hívható telefonos mesevonalunk, adománygyűjtéseink, Mikulás és karácsonyi rendezvényeink, a Kenézy Kórház gyermekosztályának kórterem és játszószobájának fejlesztése, vagy az idén először megszervezett környezettudatos szemléletet játékosan fejlesztő, Messenger platformba ágyazott REbot programunk. A jövőbeni terveinkről említést téve szerepet kapott a közelgő szintén a chatrobot alapra felépített interaktív mesénk, ahol a gyermekek döntéseik segítségével a saját történeteiket írhatják meg, illetve a 2020 tavaszán kezdődő, egészségtudatos gondolkodásmódot 80 db kerékpárral népszerűsítő közösségi kerékpár fejlesztésünk.

Fontosnak tartjuk, hogy a teljes munkáltatói szemléletünk és sokrétűen kialakított munkatársi ösztönző és elismerő rendszerünk a jövőben is hatékonyan fogja tükrözi egy humán szolgáltató cégtől elvárható innovativitást.