REbot Zero Waste Shops Database

Vásárolj hulladékmentesen a REbot adatbázisával!

Július elején vágtunk bele a REbot kihívásba, és bár még mindig csak az első lépéseknél tartunk egy hosszú úton, már most beszámolhatunk egy olyan eredményről, amit büszkén és örömmel osztunk meg veletek.

Ahogy azt biztosan tudjátok, az egyik feladat a napi kihívások között, hogy ajánljunk, gyűjtsünk össze minél több hulladékmentes boltot világszerte. A céltól még messze járunk, ugyanakkor hála résztvevőinknek, most bemutathatjuk nektek a REbot Zero Waste Shops Database első változatát, melyben már most is közel 70 üzletet találhattok meg.

Az adatbázisban egyelőre leginkább magyar nyelvterületen elérhető csomagolásmentes boltok szerepelnek, de a lista reményeink szerint hamarosan újabb bejegyzésekkel, újabb területekkel bővül majd. Az adatbázis használatát egyaránt ajánljuk azoknak, akik csak most ismerkednek a környezettudatos vásárlással, és azoknak, akik már rutinos versenyzők ebben a számban, és szeretnének hulladékmentesen vásárolni akkor is, ha messzire utaznak lakóhelyüktől.

A rendkívül egyszerűen kezelhető REbot Zero Waste Shops Database -ben kereshettek névre, irányítószámra, országra, városra, megtalálhatjátok az adott üzlet elérhetőségeit, közösségi és internetes oldalait. Ha pedig vásárolni indulnátok, a térképes ikonra kattinva azonnal megkapjátok a szükséges útbaigazítást a GPS koordináták segítségével!

Mindenkinek köszönjük az eddig beküldött neveket, címeket. Segítsetek nekünk tovább bővíteni az adatbázist, hogy hamarosan akár a világ számos országában használható iránytű lehessen azoknak, akik gondolnak a környezetükre a mindennapi bevásárlások során!

[table id=1 /]

Akik pedig még nem próbálták, vágjanak bele a REbot kihívásba, ahol percek alatt teljesíthető feladatokkal avathatjátok napi rutinná a környezettudatosságot. A hónap legeredményesebb résztvevőit az erkölcsi elismerés mellett különböző értékes ajándékokkal is jutalmazzuk, érdemes csatlakozni!

[contact-form-7 404 "Nem található"]