5 apróság, amit az édesanyákért tehetünk

 

Magyarországon az év egyik, sőt talán legfontosabb napját ünnepeljük május első vasárnapján. Az Anyák napja az egész világon ismert ünnep, valamilyen formában évszázadok óta jelen van minden kultúrkörben. Országonként más-más napokon, általában tavasszal, és hasonló módon, például virággal, verssel és dallal köszöntik a gyermekek az édesanyákat világszerte.

Mi a UCC-nél nem csak ma, de az év többi napján is szeretnénk az édesanyáknak köszönetet mondani, szeretetüket és gondoskodásukat meghálálni. Most 5 egyszerű, de hatékony lépést mutatunk be, amivel egy vállalat is visszaadhat egy keveset, és megkönnyítheti gyermeket nevelő kolléganői életét:

1. Rugalmas időbeosztás

Általában minden vállalatnak van némi mozgástere mind térben, mind időben a munkafolyamatait illetően. A United Call Centers 24/7 megoldásokkal támogatja Partnereit világszerte, így nem csak többet kell rendelkezésre állnunk, de kollégáinknak is nagyobb szabadságot adhatunk beosztásukban. Egy beosztást átírni, vagy műszakot cserélni csak pár kattintás, de egy szülőnek akár csak 1 órával hamarabb végezni, vagy később kezdeni dolgozni a világot jelenti.

2. Gyermekfelügyelet

Amikor jól felszerelt, kényelmes irodáinkban támogatjuk partnereinket ügyfélszolgálati és telesales szolgáltatásokkal, nyáron lehetőséget adunk, hogy kollégáink behozzák a gyerkőcöket az irodába. Hatalmas babzsákokkal, játékokkal és készségfejlesztő feladatokkal várjuk a kicsiket, ha nincs aki vigyázzon rájuk otthon amíg anya és apa dolgozik. Idén már harmadik éve lesz nyitva a UCC játszószoba, és már nagyon várjuk, hogy vidám gyerekzsivaj töltse be az irodát.

3. Családi rendezvények

Játszani jó, de együtt játszani még jobb! Szeretjük feldobni a szürke hétköznapokat olyan versenyekkel, rendezvényekkel, ahol a szülő és a gyermek is jól érzi magát. Szerveztünk már farsangi jelmezversenyt, volt halloweeni tökfaragó kihívásunk, és a Mikulás is minden évben meglátogat. Mindent megteszünk azért, hogy munkatársaink vidámságot is hazavigyenek a családi tűzhely mellé.

4. Jótékonysági események

Nem csak munkatársainkat, de tágabb környezetünket is szeretnénk támogatni. Rendszeresen adományokat gyűjtünk rászoruló családoknak, ellátogatunk a helyi kórházak gyermekosztályaira Miskolcon és Debrecenben a Kenézy Gyula kórházban, és a helyi gyermekvédelmi intézményben is jártunk. A műszakilag kifogástalan, de már kissé elavult számítógépjeinket – ha tehetjük – felajánljuk óvodáknak. Szinte mindenhol elkél némi segítség, de ez visz minket előre. Ahogy mondani szoktuk, „Ha fel akarod dobni a napodat, tegyél valami jót!”.

5. Otthoni munkavégzés

Sok cég életében a veszélyhelyzet hozta életre az otthoni munkavégzést elsősorban. A UCC már 2008 óta dolgozik otthoni munkavállalókkal a nemzetközi piacon, rengeteg tapasztalatot gyűjtöttünk ez idő alatt. Ennek köszönhetően 2020 márciusában alig 3 nap alatt 250 kollégát költöztettünk haza.

Bízunk benne, hogy a vírus okozta nehézségek mellett, az otthoni munkavégzés előnyeit is megtapasztalhatják. Például a napi ingázás nélkül rengeteg időt és pénzt takaríthatunk meg, aminek hála több minőségi időt tölthetünk szeretteinkkel. A távoktatás idején például, sok szülő aki otthonról dolgozhat, segítheti a kicsiket, hogy eligazodjanak az online világban és megküzdjenek a rengeteg házi feladattal, dolgozattal.


Ezen intézkedéseknek elismeréséül nyertük el az Év Családbarát Munkahelye címet, mely munkánk egyik legkiemelkedőbb teljesítménye számunkra. Ennek kapcsán, Kozma Richárd ügyvezető így fogalmazott: „Magyarországon több, mint 250 munkavállalóval dolgozunk, amelynek 70%-a női munkavállaló. Sok esetben kismamákról, kisgyermekes anyukákról van szó, számukra a legfontosabb a gyermekük, mint minden szülőnek. Igyekszünk a részükre olyan megoldásokat nyújtani, ami megkönnyíti a hétköznapjaikat.”

Úgy gondoljuk, ez a családorientált hozzáállás az, amely szerethetővé tesz bennünket, és kiemel a tömegből. Célunk, hogy folytassuk a szülők, és legfőképp az édesanyák támogatását, hisz minden sikerünk mögött ők állnak.