A kulcsot jelentő PREVENCIÓ

A kulcsot jelentő PREVENCIÓ - UCC

A prevenció az élet számos területén egyaránt fontos elemet jelent mindannyiunk számára, a kockázatok csökkentése az eddigieknél is fókuszáltabb szerepet kap mindennapjainkban.

Mindig is fontos volt a vállalatok számára, hogy zavartalanul biztosítsák szolgáltatásaikat. Ebben segíthet a felelősségi körök rögzítése, az üzleti folytonossági tervek (BCP) kialakítása és frissítése, és a munkatársak megfelelő tájékoztatása és képzése. Fontos tudni mi a teendő nem csak a tűz- és munkavédelem kapcsán, de a szélsőséges természeti jelenségek vagy a szezonális és a rendkívüli járványok esetén is.

A United Call Centers Kft. számára kiemelt fontossággal bír a megelőzéssel kapcsolatos edukáció és tájékoztatás mind a magyarországi irodáink kollégái, mind a világ több különböző pontján élő at-home agent-jeink kapcsán is.

A járvány megelőzéséhez teljes közösségünk együttműködésére és felelősségvállalására van szükség, ezért az első és legfontosabb pontokat már szinte mindenki ismeri. Kiemelten figyelnünk kell arra, hogy ne utazzunk koronavírus által fertőzött helyre, ha a vírus kitörése előtt jártunk ott, és fertőzött területről érkezünk haza, lehetőleg ne menjünk közösségbe, és kiemelt figyelmet fordítsunk az apró jelekre. Ha valaki észleli magán a tüneteket, mint például a láz, köhögés, torokfájás, maradjon otthon és telefonon értesítse háziorvosát.

A következő listában összegyűjtöttük azokat az egyszerű módszereket, melyekkel irodáinkon kívül otthonodban is csökkentheted bármely fertőzés esélyét.

Kerüld a tömegrendezvényeket!

Kerüld az olyan rendezvényeket, bevásárlóközpontokat, ahol sok ember kerülhet 1m-nél közelebb hozzád. Gondold át, mely események nélkülözhetők, ahol nem kötelező megjelenni.

Tervezd meg az utazásaidat!

Igyekezz betervezett utazásaidat elnapolni az influenza szezon utánra. A COVID-19 koronavírus 14-21 napig tünetmentesen fertőz és utána is a tünetei hasonlítanak a sima influenzára.

Tisztálkodj okosan!

Kezdd azzal, hogy naponta többször mosol kezet. Kézmosás közben tartsd a kezed legalább 20 másodpercig folyó víz alatt. Ezután papírtörölközőt használj a szövet helyett. Tarts magadnál alkoholos kézfertőtlenítőt ha utazol.

Óvd a társaidat!

Ha köhögsz vagy tüsszentesz, zsebkendővel takard el az orrod és a szád. A használtakat dobd a szemétbe, és moss utána kezet. Ha nem érzed jól magad, értesítsd háziorvosod, munkáltatód az állapotodról.

Süss/főzz körültekintően!

Rendszeresen tisztíts és fertőtleníts - különösen azokat a felületeket, amik az étellel érintkeznek. Tartsd tisztán a kezeidet és a sütésre/főzésre használt felületeket, a nyers és főzött/sütött ételek tartsd külön. Inkább jobban süsd át/főzd meg az ételeket, és hűtsd le őket, hogy a baktériumok növekedése lelassuljon.

Kommunikálj figyelmesen!

Csak hiteles, megbízható hírforrásokból tájékozódj. Ne ossz meg olyan információt, ami ismeretlen, bizonytalan forrásból származik, vagy ami jó eséllyel álhír. Fontos a nyugodt, természetes kommunikáció munkatársainkkal, ismerőseinkkel, ne keltsünk felesleges pánikot, ijedtséget társainkban.

Mit tehet a UCC, aminek irodai csapatát többszáz kolléga alkotja?

Felkészülünk minden eshetőségre. Ahogy az üzleti életben is, így most is igyekszünk egy lépéssel előrébb járni, fókuszba helyezni a megelőzés mellett a felkészülést is. Irodáinkban a megelőzéssel kapcsolatos informatív plakátokat kihelyezve erősítjük a prevenció fontosságát, de a legrosszabb esettel is számolva célunk, hogy minden munkavállalónknak lehetőséget tudjunk biztosítani az otthoni munkavégzéshez, tehát a távmunkához.

A United Call Centers élen jár az otthoni munkavégzésben, 2008 óta nyújt összetett Contact Center szolgáltatásokat otthoni munkavégzésben dolgozó kollégákkal. Több mint egy évtizedre visszatekintő tapasztalat és gyakorlatok állnak Partnereink szolgálatára, a biztonság és folytonosság fenntartásáért. A legtöbb üzleti folyamat otthonról is elvégezhető, zökkenőmentesen átemelhetők otthoni környezetbe, magas szintű információbiztonság mellett.

Nincs ok az ijedtségre, de van elég okunk felkészülni. Közvetlen veszély még nem fenyeget minket, de sajnos nem zárható ki, hogy ide is megérkezik a vírus, hiszen Magyarországhoz egyre közelebbi országokban jelent már meg. Mindannyiunk érdeke, hogy felkészülten, hatékonyan reagáljunk a lehetséges rendkívüli eseményekre együtt, egymásért.