A megye legsikeresebb vállalkozásai

 

Idén – immár 14. alkalommal – mutatják be a Borsod-Abaúj-Zemplén megye legsikeresebb vállalkozásait rangsoroló TOP 100 kiadványát, amely a Nemzeti Adó- és Vámhivatal által értékelt, legjobban teljesítő cégek eredményeit reprezentálja. Büszkén jelentjük be, hogy 2019-ben a UCC az elmúlt évekhez hasonlóan idén is a megye egyik legsikeresebb vállalkozása.

A kiadvány megmutatja, hogy az előző évben hogyan teljesítettek megyénk cégei, mit értek el, kik a legnagyobb foglalkoztatók, legstabilabb munkáltatók, akik adózási szempontból jelentősen növelni tudták a megye gazdasági fejlődését. A UCC, több mint 20 éves tevékenysége során folyamatosan arra fókuszál, hogy megkönnyítse dolgozói munkavégzését, innovatív megoldásaival támogassa környezetét, a mindennapok legapróbb lehetőségeit, sikereit is szem előtt tartva. A közelmúltban a Család-, és Fogyatékosság-barát munkahely, valamint Az Év Felelős Foglalkoztatója címek mérföldköveit is elértük együtt. Ez által visszaigazolást kaptunk arról, hogy a UCC által hozzáadott értékekkel és foglalkoztatással erősíthetjük a régió fejlődését, így tudjuk, hogy közös erővel kiemelkedő eredményeket érhetünk el a jövőben is. Hisszük, hogy az egyén és a közösség építő ereje a UCC esetében példa nélküli, felelősségérzetünk pedig a folyamatos értékteremtésnek és megbecsülésnek köszönhetően nem pusztán a munkavégzésre, annak részleteire irányul, hanem azon is túlmutat. A kellő szakmai alázatot szem előtt tartva kortól, nemtől, munkaképességtől függetlenül azért dolgozunk, hogy munkatársainkat és a helyi közösségeket támogatva mind a munka világában, mind a közéletben maradandót alkossunk. A gazdasági sikerek mellett igyekszünk kiemelt figyelmet fordítani a társadalmi szerepvállalásra, így válhattunk az év véradóbarát munkahelyévé, hozhattunk létre egy környezettudatosságra edukáló chatbotot, valamint a többszöri adománygyűjtéseink mellett biztosíthattuk a díjmentesen hívható mesevonalat. A UCC etikai kódexe alapján, felelős foglalkoztatóként a törvényi szabályozásoknak megfelelően, tisztességes eljárások közepette, hitelesen biztosítjuk szolgáltatásainkat, fókuszban az emberi méltóság, személyiségi jogok, és a magánélet tiszteletben tartásával.

Megtiszteltetés és egyben remek visszaigazolás számunkra a kiadványban való megjelenés, bízunk benne, hogy a közeljövőben nem csak a megye, hanem az ország gazdasági, társadalmi életéhez és fejlődéséhez is jelentősen hozzájárulhatunk.